Síri csönd

Na jó, most megmondom, hogy szakítani pocsék dolog. Habár Jake segített a felejtésén, úgy éreztem egy rakás szerencsétlenség vagyok. Egy hetet önsajnálatba merülve töltöttem és úgy éreztem, hogy menten meghalok. Kivettem egy hét szabadságot, és azt fontolgattam, hogy miért történik ilyesmi velem? A barátnőm hátba szúr, a pasim meg őt támogatja. Így karácsony előtt egy héttel, úgy éreztem, hogy a világnak vége. Zoe időközben párszor rám csörgött és elhívott valahová, de mindig lemondtam valami béna kifogás miatt. Szerintem nem sokon múlik, hogy megint elveszítsem őt.

Próbáltam lefoglalni magam, ami részben sikerült is. A házat úgy kitakarítottam, hogy olyan volt mint újkorában. Mindent letöröltem kimostam, kifényeztem és az egész lakást újra rendeztem.
Az otthonom, egy ikerház egyik része volt. A szomszédban nem lakott senki, így a jobb még jobb lett. Három szoba volt, ebből az egyik volt az én szobám, kettő meg üresen állt, jobban mondva raktárként szolgált. Az emeleten volt a fürdőszoba, a három szoba. A fölszinten a konyha, és a nappali. A konyhából nyílt az ajtó a kertre. Ami szerencsére nagy volt, köszönhetően anyuéknak. Anyu páratlan tehetséggel rendelkezett. Bemesélt és kiharcolt bármit, amit kitűzött célul. Roppant makacs és nem tűri, ha nem úgy alakul minden, ahogyan ő szeretné. Apám meg könnyen befolyásolható. Bármire hajlandó a gyerekeiért, viszont anya rövid pórázon tartja. Ebben a családban anya viselte a nadrágot. Határozottan. Imádom a szüleim, szó sincs róla, hogy nem, de úgy éreztem, hogy ennyi idősen már nem lakhatok otthon. Így is elég nagy otthon a felfordulást nem hiányoztam én is onnan. A veszekedések May-el, aki bár 12 éve eléggé fejlett, és úgy érzi ő már nagy és Mark kicsapongó élete, aki most éli a csodálatos tinédzser kora fénypontját, elég probléma volt a szüleim számára.

Hosszas gondolkodás után, annyira összeszedtem magam, hogy emberek elé való legyek, felhívtam Zoét és megkértem, hogy jöjjön velem vásárolni karácsonyra. Ujjongva beleegyezett. Találkozot beszéltünk meg a legközelebbi áruház egyik kávézójában.

*

Zoét várva, rendeltem egy forrócsokit, rengeteg habbal. Kaptam hozzá egy szívószálat, és öntetet is. Habár azt nem kértem, de a kiszolgáló srác kedveskedni próbált. Mosolyogva tette le elém a rendelést, és beszélgetni próbált velem. Jól tudtam bájcsevegni. Néha tettem egy csípős megjegyzést, de nem zavarta, és nem rohant el. Dicséretre méltó volt a kitartása.
- Elle!
A kiszolgáló srác tekintetét követve vettem észre, hogy társaságom akadt. Joe ledobta magát a mellettem levő helyre. Meglepetten néztemrá. Joe rábámult a kiszolgáló srácra, aki nagyon zavarban volt és nem értette, hogy most a randipartneremre vártam, és addig szórakoztam vele, vagy egy idióta.
Szerintem elég egyértelmű volt az arcom látva. Joe viszont elemében volt és a karját a vállamra tette.
- Édesem, még csak nem is köszönsz? - felém fordult és magához húzott. A kiszolgáló srác bocsánatot kért és elment. Ahogy eltűnt, Joe elengedett. Az arcom látva röhögő görcsöt kapott. A többi vendég minket bámult, és leplezetlenül ujjal mutogattak ránk.
- Elle, édesem...-kezdte Joe, de megint rátört a nevethetnék, így nem tudta befejezni.
- Tudod mit Sugg? - morogtam. - Csezd meg! Hülyét csinálsz belőlem, rajtam röhögsz, mégis mit keresel itt? Várj nem is érdekel.
Fogtam magam és elviharoztam. Joe utánam kiáltott:
- A forrócsokival mi lesz?
Megfordultam.
- Édesem idd meg és utána fizesd ki!
Egy nem túl szép jelet mutatva elhagytam a  kávézót. Mérgesen szlalomozva siettem el. Néhány embernek nekimentem, és sűrű bocsánat kérések közepette végre biztonságos távolságba kerültem. Végre rendesen kifújhattam magam. Előhalásztam a zsebemből a telefonom és tárcsáztam Zoét. A második csörgésre vette fel.
- Elle! Szia! Mi a gond?
- Zoé, hol a fenébe vagy? - próbáltam palástolni, hogy haragszom rá, és hogy ideges vagyok.
- Joe nem mondta? - egy mély sóhaj. - Persze, hogy nem. Nem lehet ennyire megkérni! Oh, ha találkozom vele, én esküszöm, hogy...
- Zoe! Nem hagytam időt neki, hogy elmondja. Kicsit berágtam rá - mondtam a cipőm bámulva. úgy éreztem, hogy ha az emberek szemébe nézek, nem tetszene amit látok. - Szóval hol vagy?
- Alfie-vel beugrottunk valahová - zörgés és sustorgás hallatszott.- Nos, akkor a kávézóban várunk. Szia!
És letette. Dermedten tartottam a fülemnél még a készüléket. Végül gyorsan bedugtam a zsebembe és körbe néztem. Joe közelített felém. Dacosan meredtem rá. Amikor mellém ért, a kezembe nyomott egy papírt.
- Ez meg mi? - ráncoltam a szemöldököm. Kicsit ügyetlenül forgattam a megfagyott ujjaim között a papírt. Joe mosolyogva megszorította az ujjaim és kibontotta a papírt. A forrócsokim ki van fizetve.
Megcsóváltam a fejem. Neheztelve néztem rá, de megvontama  vállam és a zsebembe dugtam a cetlit.
- Vissza kell mennünk a kávézóba.- mondtam. Joe biccentett.
- A barátodnak mit fizetsz? - kérdezte gúnyolódva. Kikerült egy bácsit, és megint mellettem volt.
- Amit magamnak veszek - válaszoltam. - Nagy semmit - tettem hozzá, hogy nehogy félre értse.
- Jól hangzik - jegyezte meg.
Átkarolta a vállam és meglökött.
- Remélem jól szórakoztál.
- Nem is tudod mennyire. Nevetséges, hogy így flörtölt veled. Szívószál és csokiöntet? - horkantott.
- Igen? És szerinted a forrócsoki jobb? Nem is! Egy cédula!
Joe nevetve rázta a fejét. Lassan megközelítettük a kávézót. Beléptünk. A kiszolgáló srác észrevett minket. Joe keze még mindig a vállamon pihent, amit ő is észrevett.
Odahajoltam a füléhez és megkérdeztem, hogy ezt is szándékosan csinálja-e. Huncut mosollyal bólintott, és odasétáltunk a korábbi helyünkre. Leültem, Joe meg velem szembe.
- Tudod, hogy ez milyen gonosz dolog? - kérdeztem ártatlan arccal.
- Te is tudod, hogy jól esik. Akkor meg mi a problémád?
Joe észrevette, hogy közelít felénk a kiszolgálósrác. Rám nézett majd, vissza  a srácra.
- Helló! - köszöntött minket. - Mit adhatok?
- Édesem, mit kérsz? - elég hangosan mondta, hogy a környékünkön mindenki hallja.
- Hmm... - kihasználva a helyzetet felsoroltam húsz dolgot, és végül kértem egy kávét.
Joe a szemét forgatta, ahogy elment a srác. Felvontam a szemöldököm. Mi baja?
- Mellesleg szerintem az édesem, béna becenév - jegyeztem meg mint egy mellékesen.
- Improvizáltam! - védekezett. - Jobb lett volna, ha cukormókusnak hívlak?
Nevettem. Tényleg jobb, de csak egy fokkal.
- Micsoda meglepetés! - kuncogott egy ismerős hang mögöttem. A vér megfagyott bennem, és a tüdőmből kipréselődött a levegő. - Elle Winstone és a barátja, Joe Sugg! Mesés.

Könyörögjek?

- Írj rá! - mondtam izgatottan. Joe úgy nézett rám mintha nőtt volna még egy fejem. Zavartan bámult rám, közben meg ujjaival a klaviatúra felett körözött.
- Joe, írj már rá. Gyerünk! - nógattam. Közelebb húzódtam hozzá, és nyaggattam.
- Mégis miért?- vonta fel a szemöldökét.
- Azért mert tudom, hogy ki ő. És azt akarom, hogy bebizonyítsam neked, mert láthatóan nem hiszel nekem, ami roppant sértő arra tekintettel, hogy nem tegnap óta ismersz- bűntudat keltően néztem rá.

Néhány másodpercig egymás szemébe néztünk. Ha egy nyálas fimbeli jelenet lett volna, akkor lágy zene lett volna az aláfestő zene, és a szemezés után csókolózunk. Azonban ez nem film volt. Megártott a sok romantikus  film, és lassan hiányom is van. De nem Jake hiányzott.
- Jössz nekem eggyel, ezért - morogta az orra alatt.
- Hogy én? - döbbentem le.
- Te.
- Ilyen nagy áldozat, hogy bebizonyuljon az ártatlanságom?
- Bizonyos mértékben igen - vigyorgott. A reakcióm látva még hozzá tette.- Ha igazad van, akkor te mondod meg, hogy milyen videónk lesz.
- Milyen videó? - kérdeztem meglepetten.
Joe megforgatta a szemét és megvonta a vállát.
- Videó? - kérdeztem ismét. Joe szemmel láthatóan jól szórakozott a zavartságomon.
Végül gonoszul vigyorogva elmagyarázta, hogy videót akart készíteni velem és kiváló alkalom arra, hogy egymáson kitöltsük a mérgünk. Egyikünk a net és a fandom előtt ég le. Király, ki lesz az?
- Nem értem. De legyen - mondtam és elterveztem, hogy milyen videót fogok Joe-val készíteni. Összedörzsöltem a tenyerem és Joe-hoz hajoltam.
- Írj. Áll a fogadás.
Kezet nyújtottunk egymásnak és megráztuk. Ezzel hivatalos is lett a fogadás.
Chatre hívta moreElle-t. Azonnal fogadta is. Joe a vesztesek beletörődésével nézett rám. Önelégülten intettem, hogy írjon, és fennhangon diktáltam.

Joe Thatcher: Szia Elle! Beszélnünk kellene. Mi a gond Zoe-val?

Nem írt vissza. A mosolyom lassan elhalványult, és arra gondoltam, hogy ez még nem elég bizonyíték. Itt vagyok Joe mellett és akkor nem fogadhatom. Ez egyértelmű, de ha nem ír, akkor meg nem sok esélye van, hogy el is hiszi. Talán már kezdtem én is feladni.

MoreElle: Szia, Joe. Az, hogy unom már. Jó volt, de elmúlt. Ő kért meg erre?!
MoreElle: Amúgy tényleg ideje volt beszélnünk... xoxo

Joe káromkodott egy sort, és bocsánatot kért.
- Te tuti nem írnál ölelést, meg puszit a végére...
 Elfogadtam, habár még húztam volna az agyát, de most fontosabb volt, hogy visszavágjak a kedves szarkavarónak. Teljesen és kamatostul.
Megkértem Joet, hogy hadd írjak én, és a kezembe vettem az irányítást. Feltűrtem a blúzom ujját, hogy ne akadályozzon a gépelésben. Annyi dolog kavargott a fejemben, hogy az a sok mondanivaló, amit mondhatnék, az nem leírható. Első és legfontosabb kérdés, hogy hogyan buktassam le. Hirtelen ötlettől vezérlve gépeltem a következő mondatot. Joe nagyon nem örvendett neki, és szerintem rövidesen meg is öl.

JoeThatcher: Emlékszel múltkor beszéltél arról a barátnődről. Jade? Azt hiszem ő. Nos, nem kérdeznéd meg, hogy nem lenne-e kedve találkozni velem?

- Hé, ez már túlzás! - sopánkodott Joe. Leintettem, hogy várjon. Durcásan nézett rám, a kiskutyanézéssel.
- Tudhatnád, hogy nem hat meg - közöltem vele mosolyogva. Joe arca normális formát öltött. Ha lehet ezt így kijelenteni.
- Azt fogja visszaírni, hogy: "Tényleg?", vagy hogy "Megmondom neki." - jósoltam gesztikulálva.
- Fogadjunk! - vágta rá Joe. - Szerintem mást ír.
Megforgattam a szemem.
- Konkrétabban, nem tudod behatárolni?
Megrázta a fejét és kisimította a haját a szeméből.
- Ez szerintem elég konkrét. Na áll? - vonogatta a szemöldökét.
- Dupla fogadás? - értetlenkedtem.
- Igen - mondta tagoltan, ahogy a hülyéknek, meg a kisgyerekeknek mondják. Mivel már betöltöttem a 21. évem, az elsőre tippeltem.
- Nem, ez is elég. Minek nyernék kettőt? - mondtam nevetve.
- Nehogy azt hidd, hogy ezt is megnyer...- Joe szava elakadt, mert MoreElle visszaírt.

MoreElle: Tényleg? Megmondom, ne aggódj... xoxo

- Na mit mondtam? - dőltem hátra kárörvendően. Joe lefejelte az asztalt, egymásutánjában ötször. Szegény asztal...
- Rendben. Kösz, hogy nem fogadtál. Most igazán gázban lennék, ha még valamivel tartoznék neked.
- Szerintem most már, elég az is, hogy Jade rád kattan. - Végig gondolva, ez nem volt igaz, így hozzátettem. - Még jobban.

Zoe boldog volt, hogy viszonylag rendeződtek a dolgok Joe és köztem, na meg ezzel a More Elle-el is. Elmagyaráztam, hogy Jade az, aki próbál nekem keresztbe tenni és nem tudta, hogy ma én itt leszek, így
nem is sejtette, hogy én is olvasom az üzeneteit. A Zoe utálatáról mélyen és bölcsen, hallgattam.
Ameddig csak tehettem ott maradtam Zoe-nál. De túl gyorsan telt az idő és nem volt kedvem egyedül maradni. Nem akartam gondolkodni. Nem akartam sírni és nem akartam magamba roskadni. Talán ezért is fogtam fel úgy a búcsúzkodást, mintha vége lenne a világnak. Nagy nehezen elszakadtam Zoe-tól, és beültem az autómba. Joe-tól könnyű volt elköszönni, intettem neki és beindítottam a motort. Hál' a drága autóm nem haragudott rám. Zoe és Alfie egymást átölelve álltak az ajtóban és integettek. Irigykedve néztem rájuk, és egy mély sóhaj szakadt fel belőlem. Kipislogtam a könnyeim és próbáltam lenyelni a keletkezett gombócot a torkomban.
Sebességbe akartam tenni az autót, de Joe kopogtatott a szélvédőn. Eltüntettem a könny nyomait és leengedtem az ablakot.
Joe észrevette a könnytől csillogó szemeim, de nem szólt semmit róla.
- Akkor mit találtál ki a számomra? - mosolygott.
Megvontam a vállam.
- Meglátod.

Magyarázd meg

A nagy dráma közepén álltunk. Zoe és Alfie diplomatikus hallgatásba burkolóztak, én és Joe pedig a tányérból fel sem nézve lapátoltuk magunkba a kaját. Tudtam, hogy ez a vihar előtti csend, és készültem a Joerikánra.
 Nem tudom, hogy Alfie miért érezte úgy, hogy társalognia kell. Főleg velem, és most, hogy oldja a feszültséget.
- Mit is akartál mondani Jake-ről? - A villaját beleszúrta a krumpliba és bekapta. Zoe is rám figyelt csak Joe itt nyugodtan a vizet és akkor úgy kibukott belőlem:
- Azt, hogy egy seggfej - mondtam ki. Ez nyomta annyira a lelkem.
Joe félre nyelte a vizet, és köhögött. De ahogy elnéztem a nevetését palástolja. Mosolyognom kellett.
- Szakítottunk. Tegnap vagy is kidobtam. - Úgy éreztem, hogy az áradat elindult és elsodor. Nem fogom abbahagyni. Remélem a tisztes határon belül sikerül abbahagynom.
Zoe megfogta a kezem és megszorította. Együttérzés csillogott a szemében. Lopott egy pillantást Alfie-ra. Azt nem tudom, hogy némán leteremtse a tapintatlansága miatt vagy, hogy meggyőződjön arról, hogy a barátja itt van.
- Sajnálom - mondta szomorúan.
Felhorkantottam, cseppet sem nőiesen. Joe tekintetét kerülve és folytattam:
- Nincs miért. Aki kihasznál, annak mennie kell - szünetet tartottam. - Ha lefekszik az ember barátjával, akkor nincs más választása.
Zoe és Alfie levegőért kaptak, Joe azonban rám figyelt. Legalább most.
- Szóval Joe, elárulhatod, hogy mi a gond, mert jó lenne ha ez a két nap minden kiderülne. Tudom, hogy Zoe sose mondaná el, ezért tedd meg helyette te. - Zoe-ra pillantottam.  - Bocs. Túl jó szívű vagy, ahhoz, hogy megsérts.
- Nem, igazad van - hunyta le a szemét a barátnőm. Joe felé biccentett, hogy mondja.
Joe fészkelődött, majd felállt és a laptopjával tért vissza. Felém fordította, és halkan magyarázott:
- Ismerős? - egy Youtube fiókot nyitott meg. A megtévesztésig hasonlított az enyémre. A boritó és a profil kép is. A videóim nagy része ott volt, de az előre felvettek hiányoztak. Megráztam a fejem.
- Nem ismerős. Miért?
- Ez a te fiokód. Zoe kapott tőled néhány üzenetet is - közölte.
- Tőlem nem kaphatott Joe. - modtam és közelebb hajoltam. - Ugyanis nem küldtem üzenetet csak mobilon. És az tegnap előtt volt, ha nem tévedek. Igaz, Zo?
Zoe megerősítette mindkettőnk történetét. Akármennyire is szétszórt vagyok, az ilyesmit nem felejtem csak úgy el, vagyis nagyon remélem. Nagyon.
Joe idegesen dobolt az ujjaival az asztalon. Szóval még sem hisz nekem. Ez nehezebb, mint gondolná az ember.
- Elle, itt vannak a videóid. A fiókod, de letagadod? - kérdezte olyan hitetlenül, hogy sírhatnékom támadt.
- Miért üzennék itt...- a gép felé böktem - ha mobilon is megtehetem és gyorsabb? Komoyan, így ismertek?!- az utolsó mondatnál remegett a hangom. Zoe azonnal közbeavatkozott.

- Nem, dehogy! - visszakozott. - Mondtam Joe-nak, hogy valami félreértés vagy gonosz tréfa. Ezért is nem hoztam szóba én - Joe-ra meredt, hogy nyomatékot adjon szavainak.
- Mi állt az üzetekben? - léptem tovább. Aggasztani kezdett, hogy mik történhettek még, az én nevemben.
- Lássuk csak... - mondta és rákattintott az egyikre. Visszafordította maga felé, most felolvassa?
Joe félvállról odaszólt barátjának:
- Alfie, add oda a széket Elle-nek. Kösz.
Alfie sejtelmes vigyorral adta át a helyét.  Ezek most szórakoznak? Gyanúsan méregetve Joet, leereszkedtem a székre.
Alfie a székem támlájára támaszkodott, míg Zoe az ő vállára bújt. Lakkozott körmeivel a támlát markolta. Előre rettegtem, hogy mi állt abban az átkozott üzenetben. Joe felém tolta, hogy elolvassam. Istenem! Ez, nagyon gáz. Nem csodálom, hogy Zoe nem keresett és hogy Joe  ilyen ellenségesen viselkedett velem. Ha valóban én írtam volna valakinek ilyet nem csodálnám, hogy kerülnek, mint leprást. Na meg ha én kaptam volna, akkor kitör a harmadik világháború.


"Figyu Zoe, jegeljük a következő videós dolgot. Nem sok a haszna, ha csak az én rajongóim nézik. Ne hívj, mert nem veszem fel. Remélem megérted. Különben is unalmas veled lógni, főleg, ahogy bemutatod a haulos cuccait. Rém idegesítő. Ordít rólad, hogy pénzes vagy, de minek villogni vele?"


- Zoe én...sajnálom.  - még is miért kérek elnézést, ha nem én írtam?
Na, ezt magyarázd ki.
- Sajnálod? - Joe szemöldöke a magasba szökött.
Na ez nem kezdődik jól. Nagyon nem.
- Elle, tudom, hogy nem te voltál...- kezdte Zoe, de Alfie fogta és elterelte.
- Zoe, ez már az ő gondjuk. Gyere - átkarolta a barátnőjét. - Az emeleten leszünk.
Talán máskor hozzáfűznék valami beszólást, de most nagyon nem volt kedvem ehhez.
Joe csak addig várt, amíg hallotávolságon kívül kerültek.
- Fogalmad van róla, hogy Zoe mennyire a szívére vette? Tudod te, hogy milyen?
- Nem én voltam! - emeltem fel védekezően a kezeim. - Nem az én felhasználom. Talán, ha jobban figyelnél, akkor tudnád, hogy az én csatornám neve Elle Belle. Ez itt meg mi?
Joe odanézve sem válaszolt.
- MoreElle?

- Mint MoreZoella?- bólintott, mire megráztam a fejem. - Nekem ez az egy csatornám van. Különben is ez a csatorna csak két embert követ.
Nem meglepő, ha azt mondom, hogy ez durva? Ki követi manapság magát?

Abbahagynád?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam ideges és izgatott. A kezdetbeli ürességet, felváltotta valami más. Miközben Zoe háza felé tartottam, folyton rágódtam valamin. Legyen az, kicsi vagy nagydolog én kikészítettem magam vele. Az utam kétségek között vergődve töltöttem. Csak akkor hagytam abba a kéztördelést, amikor leparkoltam. Felhúztam a kézifékem, és próbáltam összeszedni magam. Megvizsgáltam magam a visszapillantó tükörben. Kipirultam, a szemeim csillogtak. A hajam azonban katasztrófa volt. Kócos volt, mint egy szénakazal. Elkeseredetten beletúrtam és végig szántottam az ujjaimmal. Rájöttem, hogy felesleges. Kikászálódtam az autómból és bevágtam magam mögött. 

- Csak nem vagy dühös? 

Megfordultam és Alfie-vel találtam szembe magam. Meglepetten intettem és zavaromban a kocsimra sandítottam. Szegény Molly! Tuti, hogy hazafelé lerobban, csak úgy bosszúból. Megértem.

- Alfie! - mondtam, amikor mellém ért. Közelebb léptett és fél vállal átölelt. Az én kezeim bágyadtan csüngtek alá, de erőt vettem magamon és felemeltem a kezeim. Miután elváltunk, együtt sétáltunk el a Sugg házhoz.

Irigykedve néztem a házukra. Nagy kertes ház, és tele szobákkal. Az ablakok tisztán verték vissza a gyenge napfényt. Lehet, hogy párszor pofon vágtam magam, amiért idejöttem. Talán jobb lett volna, ha otthon szappanoperákat nézve, csokit zabálva nyalogatom a sebeim.

- Az ember azt gondolná, hogy decemberbe ilyen nincs - mutatott a felhők mögé elbújó napra. - Két hét múlva karácsony és havazás helyett esik. 

- Zoe-hoz jössz?- rásandítottam rá, tartsuk fent a társalgást. Juppi! 

Kinyitotta a kertet és előre engedett.

- Nem, Joe-hoz jöttem. Videó lesz. - nevetett. - Tudod, próbáljuk nem publikusan élni a kapcsolatunk, de mindenki tudja. Nem mintha zavarna, de sok mindent megnehezít. Szegény Joe meg olyan, mint ha felesleges harmadik lenne.

A szívem fájdalmasan összehúzódott és nem Joe miatt. Jake jutott eszembe és amilyen hamar jött a szorító érzés olyan hamar is tűnt el. Alfie bekopogott.

- Te sem tudod titokban tartani, hogy valami Jake-kel jársz - mosolygott. Aha, tényleg nem tudom eltitkolni. És a beszélgetés kezdett rossz irányba tartani. Rögtön megakartam magyarázni, hogy nem így van.

- Igazság szerint nem...

Nem tudtam befejezni, mert az ajtó kinyílt és megjelent Zoe barna ombrés haja. Örömében felsikoltott és először az én nyakamba ugrott. Alfie nevetve belépett a házba. Boldog voltam, Zoe nagyon kedves és figyelmes volt, aki mellett az ember lánya önmaga lehetett. És a szerelme előtt üdvözölt. Jó pont Zoénak, mínusz Jade-nek!

Zoe még mindig engem ölelve, betessékelt a házban. Az előtérben ácsorogtam és beszélgettem Zoéval, amíg...

- Zoe? Itt van Alfie? Hol vagy? - Joe hangja magamhoz térített. Elengedtem Zoe-t és szembenéztem az öccsével. Ő még nem vett észre. Szőke haja rendezetlenül meredt az égre. Egy fehér pólót és egy világos színű farmert viselt. Nevetve nézett Alfie-re, aki velem ellentétben már nem az előtérben ácsorgott. Otthonosan érezte magát, mert már kibújt a cipőjéből és a kanapén lazsált. A tévécsatornák között szörfölt.

- Alfie! - kurjantotta széles vigyorral. Lesietett a lépcsőn, de amikor észrevett megdermedt. A mosolya eltűnt és tehetetlenül állt ott.

- Elle...- mondta kissé vontatottan. Alfie aggodalmasan a barátjára nézett, majd rám. Zoe szemei szikrákat szórta, de mosolyogva lökött meg, amitől az én dermedségem is elszállt.

- Joe...- biccentettem és próbáltam laza lenni. Nem ment valami jól. Pont, mint egy karó.

- Nos, akkor siessünk, mert az ebéd kihűl. - Zoe mosolyogva megfogta a karom és kibújtatott a cipőmből. Várjunk, milyen ebéd?!

- Zoe! Megbeszéltük, hogy ebéd után jövök - tiltakoztam. - Nem ebben egyeztünk meg?

Joe időközben lejött a lépcsőn és Alfie mellé telepedett. Beszélgetett tudomást sem véve rólam. Én meg Zoe-val vitatkoztam, hogy miért akarja minden áron, hogy itt egyek. Most melyik volt jobb? Ha Joe levegőnek nézett vagy, hogy szekált? 

- Sajnálom, de ismersz - nevetett. - Joe-ról pedig ne vegyél tudomást. Nem tudom mi baja, de remélem, hogy túllépett azon...

Segítettem Zoe-nak megteríteni, hogy lefoglaljam az idegeim. Valahogy most jöttem rá, hogy hiányzott Zoe. A csicsergése, a barátsága. Talán még sem volt rossz ötlet idejönni. 

Amikor teljesen kipakoltunk, a srácok is csatlakoztak. Tipikus férfiak. Akkor jönnek, amikor már nincs, mit tenni. Helyet foglaltunk.

Zoe ült mellettem, velem szembe pedig Alfie. Hálás voltam, hogy Joe nem velem szemben ül, különben enni sem tudtam volna. Még így is éreztem a pillantását magamon. Már a második fogásnál tartottunk, amikor Joe bosszús fújtatás közepett lecsapta a villáját. Zoe elképedve meredt az öccsére. Alfie rá mosolygott és lágyan rá nézett.

- Miről beszéltünk?

Joe rám nézett, és azt kívántam bárcsak ne tette volna. Haragudott rám. Miért is?

- Elle, mondd őszintén. Mit keresel itt? 

Nem a mondat, hanem a hangnem gurított dühbe, amit nehezen tudtam visszafogni. Nem akartam rontani a helyzetet. Tompán meredtem magam elé. Zoe azonban nem tűrte tovább:

- Joseph! Most már elég legyen! - szikrázó szemekkel nézett rá. 

Alfie némán elnézést kért tőlem.

- Zoe...nehogy azt mondd, hogy megbocsájtasz neki? - bosszúsan felhorkantott. - Ezek után?

Talán itt tört rám az, hogy rám van írva, hogy "rúgj belém" ? Letettem a villám és kitörtem:

- Joe fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem értem a dühöd és nem érzem, hogy kiérdemeltem volna, de ha igen mondd csak. Mondd ki, mert rühellem az ilyet. 

Elszántan néztem azokba a kék szemekbe, és vártam. Farkas szemet néztünk, de mindketten hallgattunk. Majd Joe enni kezdett. Akkor ennyit erről is. De meddig tart a hallgatása?