Abbahagynád?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam ideges és izgatott. A kezdetbeli ürességet, felváltotta valami más. Miközben Zoe háza felé tartottam, folyton rágódtam valamin. Legyen az, kicsi vagy nagydolog én kikészítettem magam vele. Az utam kétségek között vergődve töltöttem. Csak akkor hagytam abba a kéztördelést, amikor leparkoltam. Felhúztam a kézifékem, és próbáltam összeszedni magam. Megvizsgáltam magam a visszapillantó tükörben. Kipirultam, a szemeim csillogtak. A hajam azonban katasztrófa volt. Kócos volt, mint egy szénakazal. Elkeseredetten beletúrtam és végig szántottam az ujjaimmal. Rájöttem, hogy felesleges. Kikászálódtam az autómból és bevágtam magam mögött. 

- Csak nem vagy dühös? 

Megfordultam és Alfie-vel találtam szembe magam. Meglepetten intettem és zavaromban a kocsimra sandítottam. Szegény Molly! Tuti, hogy hazafelé lerobban, csak úgy bosszúból. Megértem.

- Alfie! - mondtam, amikor mellém ért. Közelebb léptett és fél vállal átölelt. Az én kezeim bágyadtan csüngtek alá, de erőt vettem magamon és felemeltem a kezeim. Miután elváltunk, együtt sétáltunk el a Sugg házhoz.

Irigykedve néztem a házukra. Nagy kertes ház, és tele szobákkal. Az ablakok tisztán verték vissza a gyenge napfényt. Lehet, hogy párszor pofon vágtam magam, amiért idejöttem. Talán jobb lett volna, ha otthon szappanoperákat nézve, csokit zabálva nyalogatom a sebeim.

- Az ember azt gondolná, hogy decemberbe ilyen nincs - mutatott a felhők mögé elbújó napra. - Két hét múlva karácsony és havazás helyett esik. 

- Zoe-hoz jössz?- rásandítottam rá, tartsuk fent a társalgást. Juppi! 

Kinyitotta a kertet és előre engedett.

- Nem, Joe-hoz jöttem. Videó lesz. - nevetett. - Tudod, próbáljuk nem publikusan élni a kapcsolatunk, de mindenki tudja. Nem mintha zavarna, de sok mindent megnehezít. Szegény Joe meg olyan, mint ha felesleges harmadik lenne.

A szívem fájdalmasan összehúzódott és nem Joe miatt. Jake jutott eszembe és amilyen hamar jött a szorító érzés olyan hamar is tűnt el. Alfie bekopogott.

- Te sem tudod titokban tartani, hogy valami Jake-kel jársz - mosolygott. Aha, tényleg nem tudom eltitkolni. És a beszélgetés kezdett rossz irányba tartani. Rögtön megakartam magyarázni, hogy nem így van.

- Igazság szerint nem...

Nem tudtam befejezni, mert az ajtó kinyílt és megjelent Zoe barna ombrés haja. Örömében felsikoltott és először az én nyakamba ugrott. Alfie nevetve belépett a házba. Boldog voltam, Zoe nagyon kedves és figyelmes volt, aki mellett az ember lánya önmaga lehetett. És a szerelme előtt üdvözölt. Jó pont Zoénak, mínusz Jade-nek!

Zoe még mindig engem ölelve, betessékelt a házban. Az előtérben ácsorogtam és beszélgettem Zoéval, amíg...

- Zoe? Itt van Alfie? Hol vagy? - Joe hangja magamhoz térített. Elengedtem Zoe-t és szembenéztem az öccsével. Ő még nem vett észre. Szőke haja rendezetlenül meredt az égre. Egy fehér pólót és egy világos színű farmert viselt. Nevetve nézett Alfie-re, aki velem ellentétben már nem az előtérben ácsorgott. Otthonosan érezte magát, mert már kibújt a cipőjéből és a kanapén lazsált. A tévécsatornák között szörfölt.

- Alfie! - kurjantotta széles vigyorral. Lesietett a lépcsőn, de amikor észrevett megdermedt. A mosolya eltűnt és tehetetlenül állt ott.

- Elle...- mondta kissé vontatottan. Alfie aggodalmasan a barátjára nézett, majd rám. Zoe szemei szikrákat szórta, de mosolyogva lökött meg, amitől az én dermedségem is elszállt.

- Joe...- biccentettem és próbáltam laza lenni. Nem ment valami jól. Pont, mint egy karó.

- Nos, akkor siessünk, mert az ebéd kihűl. - Zoe mosolyogva megfogta a karom és kibújtatott a cipőmből. Várjunk, milyen ebéd?!

- Zoe! Megbeszéltük, hogy ebéd után jövök - tiltakoztam. - Nem ebben egyeztünk meg?

Joe időközben lejött a lépcsőn és Alfie mellé telepedett. Beszélgetett tudomást sem véve rólam. Én meg Zoe-val vitatkoztam, hogy miért akarja minden áron, hogy itt egyek. Most melyik volt jobb? Ha Joe levegőnek nézett vagy, hogy szekált? 

- Sajnálom, de ismersz - nevetett. - Joe-ról pedig ne vegyél tudomást. Nem tudom mi baja, de remélem, hogy túllépett azon...

Segítettem Zoe-nak megteríteni, hogy lefoglaljam az idegeim. Valahogy most jöttem rá, hogy hiányzott Zoe. A csicsergése, a barátsága. Talán még sem volt rossz ötlet idejönni. 

Amikor teljesen kipakoltunk, a srácok is csatlakoztak. Tipikus férfiak. Akkor jönnek, amikor már nincs, mit tenni. Helyet foglaltunk.

Zoe ült mellettem, velem szembe pedig Alfie. Hálás voltam, hogy Joe nem velem szemben ül, különben enni sem tudtam volna. Még így is éreztem a pillantását magamon. Már a második fogásnál tartottunk, amikor Joe bosszús fújtatás közepett lecsapta a villáját. Zoe elképedve meredt az öccsére. Alfie rá mosolygott és lágyan rá nézett.

- Miről beszéltünk?

Joe rám nézett, és azt kívántam bárcsak ne tette volna. Haragudott rám. Miért is?

- Elle, mondd őszintén. Mit keresel itt? 

Nem a mondat, hanem a hangnem gurított dühbe, amit nehezen tudtam visszafogni. Nem akartam rontani a helyzetet. Tompán meredtem magam elé. Zoe azonban nem tűrte tovább:

- Joseph! Most már elég legyen! - szikrázó szemekkel nézett rá. 

Alfie némán elnézést kért tőlem.

- Zoe...nehogy azt mondd, hogy megbocsájtasz neki? - bosszúsan felhorkantott. - Ezek után?

Talán itt tört rám az, hogy rám van írva, hogy "rúgj belém" ? Letettem a villám és kitörtem:

- Joe fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem értem a dühöd és nem érzem, hogy kiérdemeltem volna, de ha igen mondd csak. Mondd ki, mert rühellem az ilyet. 

Elszántan néztem azokba a kék szemekbe, és vártam. Farkas szemet néztünk, de mindketten hallgattunk. Majd Joe enni kezdett. Akkor ennyit erről is. De meddig tart a hallgatása?