Síri csönd

Na jó, most megmondom, hogy szakítani pocsék dolog. Habár Jake segített a felejtésén, úgy éreztem egy rakás szerencsétlenség vagyok. Egy hetet önsajnálatba merülve töltöttem és úgy éreztem, hogy menten meghalok. Kivettem egy hét szabadságot, és azt fontolgattam, hogy miért történik ilyesmi velem? A barátnőm hátba szúr, a pasim meg őt támogatja. Így karácsony előtt egy héttel, úgy éreztem, hogy a világnak vége. Zoe időközben párszor rám csörgött és elhívott valahová, de mindig lemondtam valami béna kifogás miatt. Szerintem nem sokon múlik, hogy megint elveszítsem őt.

Próbáltam lefoglalni magam, ami részben sikerült is. A házat úgy kitakarítottam, hogy olyan volt mint újkorában. Mindent letöröltem kimostam, kifényeztem és az egész lakást újra rendeztem.
Az otthonom, egy ikerház egyik része volt. A szomszédban nem lakott senki, így a jobb még jobb lett. Három szoba volt, ebből az egyik volt az én szobám, kettő meg üresen állt, jobban mondva raktárként szolgált. Az emeleten volt a fürdőszoba, a három szoba. A fölszinten a konyha, és a nappali. A konyhából nyílt az ajtó a kertre. Ami szerencsére nagy volt, köszönhetően anyuéknak. Anyu páratlan tehetséggel rendelkezett. Bemesélt és kiharcolt bármit, amit kitűzött célul. Roppant makacs és nem tűri, ha nem úgy alakul minden, ahogyan ő szeretné. Apám meg könnyen befolyásolható. Bármire hajlandó a gyerekeiért, viszont anya rövid pórázon tartja. Ebben a családban anya viselte a nadrágot. Határozottan. Imádom a szüleim, szó sincs róla, hogy nem, de úgy éreztem, hogy ennyi idősen már nem lakhatok otthon. Így is elég nagy otthon a felfordulást nem hiányoztam én is onnan. A veszekedések May-el, aki bár 12 éve eléggé fejlett, és úgy érzi ő már nagy és Mark kicsapongó élete, aki most éli a csodálatos tinédzser kora fénypontját, elég probléma volt a szüleim számára.

Hosszas gondolkodás után, annyira összeszedtem magam, hogy emberek elé való legyek, felhívtam Zoét és megkértem, hogy jöjjön velem vásárolni karácsonyra. Ujjongva beleegyezett. Találkozot beszéltünk meg a legközelebbi áruház egyik kávézójában.

*

Zoét várva, rendeltem egy forrócsokit, rengeteg habbal. Kaptam hozzá egy szívószálat, és öntetet is. Habár azt nem kértem, de a kiszolgáló srác kedveskedni próbált. Mosolyogva tette le elém a rendelést, és beszélgetni próbált velem. Jól tudtam bájcsevegni. Néha tettem egy csípős megjegyzést, de nem zavarta, és nem rohant el. Dicséretre méltó volt a kitartása.
- Elle!
A kiszolgáló srác tekintetét követve vettem észre, hogy társaságom akadt. Joe ledobta magát a mellettem levő helyre. Meglepetten néztemrá. Joe rábámult a kiszolgáló srácra, aki nagyon zavarban volt és nem értette, hogy most a randipartneremre vártam, és addig szórakoztam vele, vagy egy idióta.
Szerintem elég egyértelmű volt az arcom látva. Joe viszont elemében volt és a karját a vállamra tette.
- Édesem, még csak nem is köszönsz? - felém fordult és magához húzott. A kiszolgáló srác bocsánatot kért és elment. Ahogy eltűnt, Joe elengedett. Az arcom látva röhögő görcsöt kapott. A többi vendég minket bámult, és leplezetlenül ujjal mutogattak ránk.
- Elle, édesem...-kezdte Joe, de megint rátört a nevethetnék, így nem tudta befejezni.
- Tudod mit Sugg? - morogtam. - Csezd meg! Hülyét csinálsz belőlem, rajtam röhögsz, mégis mit keresel itt? Várj nem is érdekel.
Fogtam magam és elviharoztam. Joe utánam kiáltott:
- A forrócsokival mi lesz?
Megfordultam.
- Édesem idd meg és utána fizesd ki!
Egy nem túl szép jelet mutatva elhagytam a  kávézót. Mérgesen szlalomozva siettem el. Néhány embernek nekimentem, és sűrű bocsánat kérések közepette végre biztonságos távolságba kerültem. Végre rendesen kifújhattam magam. Előhalásztam a zsebemből a telefonom és tárcsáztam Zoét. A második csörgésre vette fel.
- Elle! Szia! Mi a gond?
- Zoé, hol a fenébe vagy? - próbáltam palástolni, hogy haragszom rá, és hogy ideges vagyok.
- Joe nem mondta? - egy mély sóhaj. - Persze, hogy nem. Nem lehet ennyire megkérni! Oh, ha találkozom vele, én esküszöm, hogy...
- Zoe! Nem hagytam időt neki, hogy elmondja. Kicsit berágtam rá - mondtam a cipőm bámulva. úgy éreztem, hogy ha az emberek szemébe nézek, nem tetszene amit látok. - Szóval hol vagy?
- Alfie-vel beugrottunk valahová - zörgés és sustorgás hallatszott.- Nos, akkor a kávézóban várunk. Szia!
És letette. Dermedten tartottam a fülemnél még a készüléket. Végül gyorsan bedugtam a zsebembe és körbe néztem. Joe közelített felém. Dacosan meredtem rá. Amikor mellém ért, a kezembe nyomott egy papírt.
- Ez meg mi? - ráncoltam a szemöldököm. Kicsit ügyetlenül forgattam a megfagyott ujjaim között a papírt. Joe mosolyogva megszorította az ujjaim és kibontotta a papírt. A forrócsokim ki van fizetve.
Megcsóváltam a fejem. Neheztelve néztem rá, de megvontama  vállam és a zsebembe dugtam a cetlit.
- Vissza kell mennünk a kávézóba.- mondtam. Joe biccentett.
- A barátodnak mit fizetsz? - kérdezte gúnyolódva. Kikerült egy bácsit, és megint mellettem volt.
- Amit magamnak veszek - válaszoltam. - Nagy semmit - tettem hozzá, hogy nehogy félre értse.
- Jól hangzik - jegyezte meg.
Átkarolta a vállam és meglökött.
- Remélem jól szórakoztál.
- Nem is tudod mennyire. Nevetséges, hogy így flörtölt veled. Szívószál és csokiöntet? - horkantott.
- Igen? És szerinted a forrócsoki jobb? Nem is! Egy cédula!
Joe nevetve rázta a fejét. Lassan megközelítettük a kávézót. Beléptünk. A kiszolgáló srác észrevett minket. Joe keze még mindig a vállamon pihent, amit ő is észrevett.
Odahajoltam a füléhez és megkérdeztem, hogy ezt is szándékosan csinálja-e. Huncut mosollyal bólintott, és odasétáltunk a korábbi helyünkre. Leültem, Joe meg velem szembe.
- Tudod, hogy ez milyen gonosz dolog? - kérdeztem ártatlan arccal.
- Te is tudod, hogy jól esik. Akkor meg mi a problémád?
Joe észrevette, hogy közelít felénk a kiszolgálósrác. Rám nézett majd, vissza  a srácra.
- Helló! - köszöntött minket. - Mit adhatok?
- Édesem, mit kérsz? - elég hangosan mondta, hogy a környékünkön mindenki hallja.
- Hmm... - kihasználva a helyzetet felsoroltam húsz dolgot, és végül kértem egy kávét.
Joe a szemét forgatta, ahogy elment a srác. Felvontam a szemöldököm. Mi baja?
- Mellesleg szerintem az édesem, béna becenév - jegyeztem meg mint egy mellékesen.
- Improvizáltam! - védekezett. - Jobb lett volna, ha cukormókusnak hívlak?
Nevettem. Tényleg jobb, de csak egy fokkal.
- Micsoda meglepetés! - kuncogott egy ismerős hang mögöttem. A vér megfagyott bennem, és a tüdőmből kipréselődött a levegő. - Elle Winstone és a barátja, Joe Sugg! Mesés.